mosógolyóMár többször hangsúlyoztuk, hogy a mosógolyó segítségével teljesen száműzhetőek a mosás során használt vegyszerek. Most ideje lenne egy kicsit beszélni arról, hogy ennek miért is van olyan nagy jelentősége.Hihetetlenül hangzik, de egy ember átlagosan naponta 15.000 kémiai anyaggal kerül kapcsolatba, melyek nagy része bekerül a véráramba.

Rengeteg tartósítószert, adalékanyagot, savszármazékot fogyasztunk, sok különböző vegyszerrel takarítunk. Ezek a vegyi anyagok pedig mérgek a szervezetünk számára, így komoly következményekkel járhat használatuk. A nőket pedig még jobban érinti ez a probléma, hiszen a legtöbb méreganyag a zsírszövetekben raktározódik, a nőknek pedig átlagosan nagyobb a testzsírszázalékuk. Ráadásul a zsírszövet tápanyagot termel az anyatej számára, melyet aztán az anya a szoptatással átad gyermekének. Ezek a tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok a toxikológusok szerint szoros összefüggésben állnak a mell-, a petefészek- és a méhrák, valamint a meddőség kialakulásával.

2007-ben a WWf különös kísérletet végzett: 13 ország miniszterei vérét vizsgálta meg a toxikus anyagok szempontjából. Sajnos túl sok mérget találtak ezekben a vérmintákban: 103 vizsgált vegyi anyag közül 55-öt kimutattak ezekből, ebből az 55-ből pedig 25 mindegyikük vérében benne volt. Volt itt tűzgyulladás gtló szer, két növényvédő, 22 poliklórozott bifenil, amit a 70-es években már be is tiltottak. Elég szomorú eredmények...

 

Hogyan védhetném meg magam?

Egy átlagos napon a mérgek ábécéjének szinte összes betűje a szervezetedbe kerülhet - még ebéd előtt. Mi a teendő? Csökkents a mérgeid!

Rengeteg kozmetikumot használunk mi, nők. Ezeknek legtöbbje tartalmaz különböző ftálsavszármazákot. Ez az az anyag, melytől a körömlakk nem pattog le, a hajspray rugalmasabb tartást ad a hajadnak, a parfüm illata pedig hosszabban tart. Igyekezzünk elkerülni ezeket az anyagokat, mivel enyhén toxikus hatásúak: pl. problémákat okozhat a belső elválasztásban.

Ha egy teflonserpenyőben odaég valami, az is toxikus lehet, mert a teflonból kiáramló füst influenzajellegű tüneteket okozhat. Ilyen esetben fél napig kell áztatni az edényt, hogy a káros vegyület eltűnjön belőle.

A számítógépek tűzgyulladásgáátló anyagot tartalmaznak, ami károsítja az idegrendszert. Ilyen anyagot még a jegesmedvék szervezetében is találtak. Ezt az anyagot tartalmazzák még a kárpitozott bútorok, matracok és szőnyegek is, így régi bútorainkat érdemes újra cserélni.

A konzervdobozok belső bevonata, a cumisüveg, a műanyag ételhordók, a DVD-k bifenol-A-t tartalmaznak. Ez felborítja a hormonháztartást. Ne használj PC7 jelölésű műanyagokat, ehelyett válassz a 2-es és 4-es elölésű polietilének vagy az üveg/fém/kerámia edények közül.

Ezenkívül számos tisztítószerben, mosószerben és öblítőben is találunk az egészségre káros anyagokat. Mossunk természetes módszerekkel - pl. mosógolyóval.

Ezek a vegyi anyagok a génkészletben olyan változásokat okozhatnak, melyek súlyos betegséghez vezethetnek. Ráadásul a kemizálódás túlméretezettsége miatt a szervezetnek annyiféle szer ellen alakulhat ki patológiás válaszreakciója (pl. allergia), hogy szinte lehetetlenné teszi felderítését.